Tisztújító ülést tartott az MRK Egyházi Tagozata 2024. június 12-én, a Baptista Teológiai Akadémián
Az ülést Dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora nyitotta meg, aki az MRK Egyházi Tagozatának tagjai mellett köszöntötte a Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről jelen lévő Hegyi László főtanácsadót.
Dr. Dubéczi Zoltán tájékoztatást tartott a 2024. május 30-án tartott MRK tisztújító plenáris ülésről, majd beszámolt az MRK Nemzetközi Bizottságának 2024. május 30-án tartott üléséről, amit Perényi Petra, európai és nemzetközi titkár az MRK európai projektjeinek ismertetésével és az MRK előtt álló nemzetközi megjelenések bemutatásával egészített ki.
A tájékoztatásokat követően az MRK Egyházi Tagozata egyhangúlag megválasztotta Dr. Enghy Sándort, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem rektorát az MRK Egyházi Tagozatának MRK elnökségi delegáltjává 2024. július 1-étől.
Az ülést követően Dr. Mészáros Kálmán körbevezette a résztvevőket a Baptista Teológiai Akadémia épületén, majd Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház egyházelnöke mutatta be a jelenlévőknek az egyház új épületét.