
Magyar hallgatók a ConSIMium szimulációs rendezvényen Brüsszelben
Két napra nemzeti döntéshozók szerepébe bújni és 160 fiatal európaival tárgyalni az Európai Unió aktuális kérdéseiről – ez volt a ConSIMium 2025, az Európai Unió Tanácsa által szervezett szimulációs játék.
2025. február 20-án a 27 uniós tagállam hallgatói delegációi Brüsszelben gyűltek össze, hogy részt vegyenek a szimulációs rendezvényen. Minden nemzeti csapat hat hallgatóból állt, akik négy különböző szinten folytattak tárgyalásokat, pontosan követve az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa döntéshozatali mechanizmusát. A cél az volt, hogy a résztvevők hiteles és valósághű tapasztalatot szerezzenek a döntéshozatali folyamatokról, a konszenzusteremtésről és a politikai tárgyalásokról.
A szimuláció azokon a tárgyalótermeken belül zajlott, ahol általában miniszterek, nagykövetek és az EU állam- és kormányfői ülnek össze. A forgatókönyv valós európai jogszabályokra épült, így a csapatoknak az adott ország hivatalos álláspontját kellett képviselniük és érvényesíteniük. Minden résztvevő meghatározott szerepet töltött be: állam- és kormányfő, miniszter, nagykövet, nemzeti szakértő vagy újságíró, így a tárgyalások sokrétű és dinamikus folyamattá váltak.
A magyar delegáció, amely immár harmadik alkalommal vett részt a ConSIMium eseményen, kiemelkedő teljesítményt nyújtott, teljes mértékben érvényesítve a magyar álláspontot a tárgyalások során. A csapattagok alaposan felkészültek szerepeikre, hogy hatékonyan vehessenek részt a vitákban és döntéshozatalban.
Az idei tematikus fókusz a védelmi politika és a kritikus nyersanyagok kérdésköre volt, amely intenzív vitákat váltott ki, és arra késztette a delegáltakat, hogy olyan szakpolitikai javaslatokat dolgozzanak ki, amelyek az európai biztonságpolitika és gazdasági önállóság szempontjait egyaránt figyelembe veszik. A kétnapos rendezvény során a magyar hallgatók európai társaikkal együtt dolgoztak, fejlesztve diplomáciai, elemzői és tárgyalási készségeiket.
A szimulációban részt vett hallgatók:
• Budapesti Corvinus Egyetem – Tóth Csongor Murád (International Relations MA szakos hallgató)
• Budapesti Gazdasági Egyetem – Kiss Bíborka (Nemzetközi Gazdálkodási szakos BA hallgató)
• Budapesti Metropolitan Egyetem – Hullán Luca Mirtill (International Economy and Business szakos MSc hallgató)
• Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Barba Réka (Nemzetközi biztonság és védelempolitikai szakos BSc hallgató)
• Szegedi Tudományegyetem – Deme Laura Anna (osztatlan jogász szakos hallgató)
• Széchenyi István Egyetem – Rácz Sándor (International Relations BA szakos hallgató)
A magyar delegáció értékes tapasztalatokkal és új ismeretségekkel gazdagodva tért haza, mélyebb betekintést nyerve az európai politika világába.
A ConSIMium 2025 ismét kiváló platformot biztosított a fiatalok számára, hogy valós politikai kihívásokkal szembesüljenek, és felkészüljenek az előttük álló felelősségteljes döntéshozói szerepekre.